Kérjük a kerékpárral közlekedőket, hogy  éjszaka  és  korlátozott  látási viszonyok esetén kivilágított kerékpárral közlekedjenek , továbbá   lakott  területen kívül használják  a  kerékpárosok  a  láthatósági mellényt is!

Felhívás házalással elkövetett bűncselekmények megakadályozása érdekében.

A környező településeken az utóbbi időben megszaporodott az időskorúak sérelmére házalással elkövetett bűncselekmények száma.

A bűnelkövetők főként valamely közüzemi szolgáltató ( DÉMÁSZ , DÉGÁZ, VÍZMŰ ) munkatársainak adják ki magukat, mérőóra leolvasást színlelve vagy közüzemi díj visszafizetésének ürügyével jutnak be áldozataik lakásába. Megállapítják, hogy túlfizetés miatt visszajár az eddig befizetett díjból. Ezt követően 20.000 Ft - os bankjegyet adnak az idős személynek és kérik, hogy adjon az összegből vissza. Az áldozat figyelmét elterelve eltulajdonítják a lakásban található értékeiket, készpénzüket, melynek tárolási helyét előzőleg a sértettel megmutattatják.

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy ne engedjenek be idegent a lakásukba addig, amíg meg nem győződnek személyazonosságáról, illetve jövetelének céljáról.

Amennyiben gyanús személyekkel találkoznak, értesítsék a rendőrséget !

A szegvári körzeti megbízottak elérhetősége:

Zsombó Zoltán, tel.: 06-20 / 209 - 5308
Kapás Tamás, tel.: 06-20 / 209 - 5330