ÉVES KÖZGYÜLLÉS A SZEGVÁRI POLGÁRŐR EGYESÜLETNÉL.

2016.05.14-én megtartotta éves közgyüllését a Szegvári Polgárőr Egyesület. A közgyüllésen megjelent tagok és a meghívott vendégek meghallgatták Bihari Ferenc elnök úr beszámolóját a 2015-ös évről, Az elnök úr a beszámolójában kihangsúlyozta, hogy az egyesület tagjai 173 alkalommal teljesítettek szolgálatot, melyen ellenőrizték a település utcáit, önkormányzat épületeit, vállalkozók telephelyeit, postát és a takarékszövetkezet épületét és környékét. A beszámolójában kitért a külterületek ellenőrzésére, melyben külön kihangsúlyozta a termény lopások megelőzését. Az egyesület szoros kapcsolatot tart fenn a rendőrséggel, akik 2 alkalommal kértek segítséget bűnelkövetők visszatartására. A beszámolóban felsorolta a 2015 év központi számait a támogatásokról és kiadásokról. Megemlítette, hogy a tavalyi évben beadott 3 pályázatunkból kettő nyertesnek bizonyult, melyen nyertünk egy garnitúra téli-nyári gumiköpenyt a HANKOOK Magyarország kft-től, melyet Rácalmáson vehettünk át.

 A Vidékfejlesztési pályázaton 100% támogatottsággal megnyertünk egy SUZUKI VITARA AllGrip Premium terepjárót, mely nagy előrelépés a már-már beteges LADA NIVA után, Az egyesület a törvényben előírtan honlapot üzemeltet, mely az elmúlt évben megújult és új domain néven www.szegvar-polgarorseg.hu elérhető és megtekinthető. Az elnök úr a beszámolója végén megköszönte a tagság munkáját és a támogatók segítségét. A közgyüllésen beszámolót mondott még a Főkönyvelő asszonyt, a Felügyelő bizottság elnöke, a Szolgálatvezető és Privóczki Zoltán elnökhelyettes, aki örömmel adta hírül, hogy igaz 5 hónap telt még el az idei évből, de már 2 pályázatunk nyert, melyek összértéke közel 2 millió forint, amit a pályázatokban előírtan, lesz mire elkölteni. A beszámolókat a tagság megvitatta és egyhangúan elfogadta. A meghívott vendégek közül Kun József rendőr alezredes megköszönte a rendőrséggel való közös munkát és sikerekben gazdag évet kívánt az idén 20 éves egyesületnek. A közgyüllés egy finom ebéddel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Új autója lett a Szegvári Polgárőr Egyesületnek

A Szegvári Polgárőr Egyesület 2015 11. 06-án átvette az új szolgálati járművüket, egy Suzuki Vitara 1,6 benzines Allgrip prémium terepjárót, fehér színben, felmatricázva az előírásnak megfelelően.

 

Az ünnepségen megjelent Gémes László polgármester és  a Szegvári képviselő testület tagjai,  a szomszédos települések polgárőr vezetői és a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének képviseletében Magyari Béla tiszteletbeli  elnök, a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője, a Szegvár és Vidéke Takarék Szövetkezet Vezetője, Szegvári Horgász Egyesület Vezetői és a Szegvári polgárőrök.

„A járművet a miniszterelnökséget vezető miniszter 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelete, idén is lehetőséget adott a polgárőr egyesületek számára, hogy pályázatot nyújtsanak be a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére, ezen belül új polgárőr járőr gépkocsik beszerzésére, melyet a pályázatára beadott sikeres jelentkezésünk segítségével sikerült megszereznünk. Bízunk abban, hogy az új jármű segítségével még hatékonyabban tudjuk szolgálni községünk közbiztonságát.

Köszönet mindazoknak, akik a pályázás folyamatában segítséget nyújtottak!

Egyesületünk alapszabályban megfogalmazott legfontosabb célja részvétel községünk közrendjének, közbiztonságának fenntartásában, a bűnmegelőzésben. Ennek érdekében fokozott szolgálatot látunk el” – mondta az átadási ünnepségen Privóczki Zoltán az egyesület elnök helyettese

„Nagy örömünkre az egyesület nyert a pályázaton, így egy új megkülönböztető jelekkel felszerelt Suzuki terepjáró autó került Szegvárra. Az új autót az egyesület szolgálati feladatai ellátására használja” - hallhattuk az autó ünnepélyes átadásán Gémes László polgármestertől.

Ezután Gémes László polgármester adta át ünnepélyes keretek között az új autó kulcsát Bihari Ferenc elnöknek.

Ezután Gilinger István Szentesi polgárőr egyesület elnök helyettese egy ajándékkal lepte meg a Szegvári egyesületet, melyet az elnöknek adott át.

 

Forrás: Magyari Béla

 

A SZEGVÁRI ÍZEK FESZTIVÁLJA

 

2015 augusztus 20-án Szegvár Nagyközség Önkormányzata felkérésére rendezvényt biztosítottunk. Az esős idő ellenére sokan részt vettek az egész napos fesztiválon. Kicsik és nagyok jól éreszték magukat. Az este tűzijátékkal zárult.