Köszöntjük Önt a Szegvári Polgárőr Egyesület honlapján!

 

  A Szegvári Polgárőr Egyesület 1996. június 17-én tartotta meg alakuló ülését,   de tevékenységét ténylegesen 1996. augusztus 1-én kezdte meg. A szervezetet 15 fő hozta létre.
  Egyesületünk törvényesen működő, lakossági önszerveződésű, bűnmegelőzési  céllal létrehozott önvédelmi szervezet, mely tagja az Országos Polgárőr Szövetségnek.
   Célja: a helyi közrend és közbiztonság védelme, a bűnmegelőzésben való     közreműködés, az állampolgárok személyi biztonságának védelme, az állami,  önkormányzati és állampolgári vagyonvédelem elősegítése, a lakossági biztonságérzet növelése, a lakosság és a bűnüldöző szervek közötti bizalom és együttműködés erősítése. Rendkívüli veszélyhelyzetek esetében a védekezésben való részvétel, a károk megelőzésében és  elhárításában való részvétel, a helyreállítás és újjáépítés feladataiban való részvétel.
Szakmai tevékenysége során együttműködik a rendőrséggel, Szegvár Nagyközség Önkormányzatával, a környező települések polgárőr egyesületeivel, a Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségével valamint az Országos Polgárőr Szövetséggel.
Az egyesület tagjai szabadidejüket feláldozva dolgoznak a közrendért, a közbiztonságért, és a  bűncselekmények megelőzéséért.                              

 BEMUTATJUK SZEGVÁRT

 

NEA logo

 

KEDVEZMÉNYEZETT:             SZEGVÁRI POLGÁRŐR EGYESÜLET    Cmeruj 

PROJEKT CÍME:     SZEGVÁRI POLGÁRŐR EGYESÜLET MŰKÖDÉSÉNEK          

                            BIZTOSÍTÁSA A NEAO-KP-1-2022/3 MOBILITÁS ÉS          

                         ALKALMAZKODÁS KOLLÉGIUM FORRÁSÁBÓL          

 

 

TÁMOGATÁS ÖSSZEGE:      800 000 Ft,-                                                                              

 

PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA:       NEAO-KP-1-2022/3-000636                                    

 

 

 

                                KEDVEZMÉNYEZETT:          SZEGVÁRI   POLGÁRŐR    EGYESÜLET        

 

           PROJEKT CÍME:                                 „SZEGVÁRI  POLGÁRŐR  EGYESÜLET

                                                    ESZKÖZELLÁTOTTSÁGÁNAK  BIZTOSÍTÁSA, SZEGVÁR

                                                            NAGYKÖZSÉG  KÖZRENDJÉNEK  ÉS  KÖZBIZTONSÁGÁNAK

                         FENNTARTÁSA, JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN”

 

                                                         TÁMOGATÁS ÖSSZEGE:                 2 000 000 Ft

 

                                                          PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA:   FCA-KP-1-2021/3-000810